Miben segíthetünk?
Alkalmassági vizsgálatok
Jogosítványok
Hajó vezetői engedélyek
Fegyvertartási engedélyek
Rendezvények eü. biztosítása

Tisztelt Látogató! Kedves jelen és jövendő Partnerünk!

A Pelso-Med Kft –t 1996-ban, 25 éve alapítottuk első sorban foglalkozás egészségügyi tevékenységre Balatonfüreden és környékén. Cégünk azóta is talpon áll és szándéka szerint jó kapcsolat kiépítésére törekszik partnereivel.

Ennek jegyében azóta is- tehát 25 éve !!! – változatlan áron kínáljuk szolgáltatásunkat, hogy Partnereink számára a lehető legkisebb anyagi terhet jelentsük. Szakmailag megalapozott, igyekezetünk szerint magas szintű tevékenységet végzünk, melyet összesen 6 szakorvosi végzettségünk is megalapoz . A számtalan szakmai és jogi vizsgálat még egyetlen alkalommal sem talált kifogásolni valót!

Megalapozott szakmai munkánkkal ezt a védettséget szeretnénk adni a Partnereinknek is. A hatósági ellenőrzéseket szerződött Partnereink nyugodtan várhatják.

Jelenleg is két szakorvos dolgozik, dr. Ács Károly és dr. Tóth Erika a nővéri, ápolói tevékenységet Kissné Szabó Zsuzsa látja el. Mindannyiunk személyes bemutatkozását a linkben találják.

Ezen honlapról indulva megtalálják a vonatkozó jogszabályokat, a szükséges formanyomtatványokat letölthetik, kérdéseket tehetnek fel, melyekre örömmel válaszolunk és nem utolsó sorban javaslatokat tehetnek.

Látogassák és használják honlapunkat! Tegyenek javaslatot továbbfejlesztésére!
Legyenek Partnereink, szerződjenek és nem fogják megbánni!


Megkülönböztetett tisztelettel:

dr. Ács Károly ügyvezető és a Pelso-Med Kft dolgozói

Kérdése van?

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Kapcsolat

Hogyan jut el hozzánk?

Találjon meg minket a Google Maps segítségével!

Térkép

Kik segítenek Önnek?

Ismerkedjen meg kollégáinkkal!

Kollegáink
Rendelés Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek
dr.Tóth Erika / dr.Ács Károly 9:30 - 12:00 8:00 - 12:00 9:30 - 12:00 8:00 - 11:00 9:30 - 12:00

Kérdése van?

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Kapcsolat